[ Windows Server 2008 RC0 és Vista SP1 a tesztelőknél ]

Windows Server 2008 RC0 és Vista SP1 a tesztelőknél

  • 2007-09-25 10:32
  • Forrás: Windows Vista Blog
A Microsoft a tegnapi napon elérhetővé tette a Windows Server 2008 első Release Candidate változatát és - egy 12.000 fős szűk tesztelői csoport számára - a Windows Vista Service Pack első bétáját. Míg a kiszolgálószoftverben a "Viridian" kódnévre hallgató virtualizációs alrendszer a legfőbb újdonság, a Vista SP1 a sebesség és a kompatibilitás javítását célozza.


Windows Server 2008 RC0/CTP

A Windows Server Virtualization nevet kapott hypervisor-kiegészítés többprocesszoros vendégrendszereket és virtuális gépenként több, mint 32 GB memóriaterület elérését teszi lehetővé. Az első kiadás 16 processzormagot támogat, mely elegendő lehet, ha figyelembe vesszük, hogy a jelenlegi legmodernebb kiszolgálók is maximum 8 maggal rendelkeznek - általában 4 csatornás duplamagos konfigurációban.

A technikai előzetes kiadás természetesen érinti a parancssoros Server Core-t is, mely kis fogyasztásának és a grafikus felület megnyírbálásának köszönhetően a gyorsabb és biztonságosabb környezetet kínál olyan feladatok elvégzéséhez, ahol nem szükséges a kiszolgáló napi felügyelete, például nyomtató-, web- vagy DNS-szerverként.



Windows Vista SP1 Beta

A Microsoft Connect fejlesztői portálról ugyancsak elérhető a Windows Vista első szervizcsomagjának bétaváltozata, mely a stabilitás, sebesség és kompatibilitás terén nyújtott előrelépések mellett több szemmel látható változást is hoz. Ezek közül érdemes kiemelni a beépített kereső körüli újításokat, valamint az olyan apró módosításokat, mint a meghajtónkénti töredezettségmentesítés és BitLocker titkosítás.

A Service Pack 1 jelenlegi 16659-es buildjének teljes mérete 2,9 GB, de mint arról korábban írtunk, a Microsoft lehetővé teszi egy úgynevezett "Express" csomag telepítését is, mely csak a szükséges komponenseket tölti le és frissíti.



[ Tördezettségmentesítés meghajtónként ]

Tördezettségmentesítés meghajtónként



[ BitLocker meghajtótitkosítás - immár nem csak a rendszerpartíción ]

BitLocker meghajtótitkosítás - immár nem csak a rendszerpartíción



[ Bővíthető, választható belső kereső ]

Bővíthető, választható belső kereső
Tetszenek ezek az újítások, komolyan.Így tovább.

2007-09-25 11:38
Ez most az integrált SP1 van feltehetem RTM változatomra mert csak csomag?
Windows Server Virtualization dolog megtalalhato lesz a standard verzioban is?
Gondolom a 2,9-es integrált, az Express meg magáért beszél.
Juteszembe. Egy kis teljesítményű (VIA Epia, 1G ram, 500-1000GB HDD) home server (HD/SD videók, zene, kül. file-ok gigabites eléréssel) win 2003-al vagy az új 2008-al muzsikálna jobban?

2007-09-25 12:24
1giga rammal sokat nem érdemes kezdeni a 2008-al. Még a kétszeresével sem valami nagyon gyors.

2007-09-25 12:27
Most pár napig nem unatkozok. Éjjel még felmentek az SP1-ek, most tuszkolom a vasakra az RC0-át...

2007-09-25 12:28
"1giga rammal sokat nem érdemes kezdeni a 2008-al. Még a kétszeresével sem valami nagyon gyors."

Kivéve, ha nem virtuális géppel próbálkozol. ;-)
1 GB memóriához amúgy 2003-at vagy Home Server-t ajánlok én is.

2007-09-25 12:31
Csak Express-t nem találok csak egy 3GB ISO van connect-en.

2007-09-25 12:37
Van standalone is, az kb. 1 giga.

moonman: Szegény gépnek itt már mind1, nehezen birkózik meg ezzel a sok 2008-al, meg Vista-val. :D Kaptak fejenként 512 ramot, ahhoz képest egész gyorsak.

2007-09-25 13:07
Én nem találom! :( Merre?

2007-09-25 13:12
Megvan

2007-09-25 13:15
Tudja valaki hol tudnék utána nézi hogy ez a Sp1 verzió milyen nyelveket támogat?
Tehát hogy milyen nyelvű vistákra megy fel.
Feltételezem hogy ez is nyel független de lehet tévedek.

2007-09-25 13:20
"Az úgynevezett "Stand-alone" telepítőkészlet internetkapcsolat nélküli számítógépekhez ajánlott, mérete 1 GB körül lesz és tartalmazni fogja az összes nyelvi változat frissítéseit, így bármely Windows Vista kiadásra telepíthető majd - telepítéséhez ideiglenesen 7 GB (64 bites rendszereknél 12 GB) lemezterület szükséges."

"mint arról korábban írtunk"

Bár olyat is hallottam, hogy egyelőre csak angol, német, japán, nem tudom, nem foglalkozom vele perpillanat.

2007-09-25 13:51
Nagyon nehezen tudom megérteni a Microsoft hozzáállását a bétateszteléshez. Ha a (sima) Vista tesztereknek is jelentkezni kellett az SP1 tesztre (úgy hallottam Survey volt), és fel tudtak venni a programba 12.000 embert, akkor miért nem tudtak felvenni még egy pár ezret a szorgalmasabb Connect teszterek közül, akik esetleg nem voltak benne a híres-neves eredeti Vista tesztben?! Nagyon elfogult vagyok a Microsofttal szemben, de ilyenkor tudok haragudni rájuk.

2007-09-25 13:53
Van többféle csomag, egy 5 nyelves és egy 36 nyelves standalone. Integráltból csak japán, német és angol van egyelőre.
De bénák ezek a terminal-nál: http://www.terminal.hu/cikk.php?article_id=107165
Én már régebben is két vista business-t is downgradeltem XP-re. Simán odaszóltam a HP-nek és küldték az XP dvd-t.

2007-09-25 14:12
Annyi volt a survey, hogy yes vagy no. Egyébként Vista teszterek közül nem került be mindenki, Longhorn teszterek közül is csak azok akik aktívak voltak.

2007-09-25 14:19
FlowM@N: Természetesen annak nincs értelme, hogy olyanok kerüljenek be, akik semmit sem csinálnak, na de olyanokat felvehetnének a "külső körből" is, akiknél látják, hogy másik tesztprogramokban az élen vannak a visszajelzések számában.
Nem fikázásból, de a Win98-ben volt normális, fejlett töredezettségmentesítő. XP-ben már lebutították, de még ott is lehetett meghajtónként. Vistában már csak egyetlen töredezettségementesítés gomb volt, most meg visszatették a már XP-ben is meglévő, 98-hoz képest lebutított defragmentert és máris "apróbb újítás"-nak minősítik? :)

2007-09-25 14:25
Windows Update-ről hogy megy a teszt?

2007-09-25 14:27
Penge: az, hogy a GUI egyszerűsödött, nem jelenti, hogy a defrag algoritmus nem lett sokkal jobb. Őszintén szólva, mi mást tudott még a régi azon kívül, hogy szép színes csíkokat rajzolt a képernyőre?
Gondolom arra gondolt hogy a Win 98 as az egészet rendbe tette a HDD elejétől kezdte kiírni az adatokat és lett egy kupac adat egymás után. De ez nagyon sok ideig tart. A Win XP viszont lényegében össze-vissza rendezi, elsőnek a fájlokat teszi egybe majd a szabad helyet is úgy ahogy, de "lyukas" marad, legalább is én így látom.

Ha így nézem a Win 98 as tényleg jobb volt, igaz nagy lassú ez a féle megoldás.

2007-09-25 14:42
Ezt már valamelyik topicban megbeszéltük, az hogy "lyukas" nem számít, ha maguk a fájlok egyben vannak. Továbbá fölösleges minden egyes fájlt összerakni, mert egy darabos txt-től nem lesz lassabb a rendszer. Ehhez jön még, hogy a Vista defragja - alapértelmezésként - a 64 MB-nál nagyobb darabokban lévő fájlokat folytonosnak számítja, mert azt beolvasni ugyanannyi ideig tart, mintha egyben lenne. Ki van ez találva. :-)

Oldalak közti navigálás