[ Windows XP Service Pack 3 el?zetes ]

Windows XP Service Pack 3 el?zetes

  • 2008-02-21 04:41
Két hete teszteljük a Windows XP Service Pack 3 RC2-es változatát, a Microsoft pedig tegnap a nyilvánosság számára is elérhet?vé tette a csomagot, így elérkezettnek látjuk az id?t, hogy megosszuk tapasztalatainkat a frissítéssel kapcsolatban. Már el?re szeretnénk leszögezni: ne várjunk csodát, az SP3 amolyan klasszikus szervizcsomag, tehát - ha minden jól megy - semmi eget renget? változást nem fogunk tapasztalni.

A Windows XP Service Pack 2-t követ?en a "Service Pack" jelentése kissé megváltozott, napjainkban eredeti funkcióját túln?ve, szinte az operációs rendszer új kiadásának számítjuk. Ez a felfogás azonban téves, lapunkon többször elemeztük már az XP SP2 rendhagyó kiadását és több ízben is hangoztattuk, hogy a Microsoft az SP3-mal visszatér a régi kerékvágásba, vagyis a szervizcsomag "mindössze" a legutóbbi kiadás óta megjelent valamennyi frissítést, illetve néhány apró, de szükséges változtatást tartalmazza. A történethez hozzátartozik, hogy - paradox módon - a Windows Vista Service Pack 1 ismét kicsit "túll?tt a célon", a csomag ugyanis több olyan változást hoz, mely jócskán megbolygatja a rendszert - általában szerencsére jó irányban.

A Windows Vista Service Pack 1-gyel szemben - ahol frissítésre került a rendszer szervizelési alrendszere is - az XP-nél minden maradt a régiben, az SP3 a hagyományos önkicsomagoló, update.exe-t használó bináris formájában érkezik. A Service Pack 3 önálló telepít?készlet mérete 315 MB, build száma 3300. A telepítés a klasszikus módon a fájlok kicsomagolásával, a lecserélend? állományok archiválásával, majd a rendszer frissítésével és újraindításával zajlik. Egy közepes kategóriájú számítógépen a teljes folyamat körülbelül 15-20 percig tart.


[ Kép ]     [ Kép ]     [ Kép ]

[ Kép ]     [ Kép ]     [ Kép ]


A kevés változás közül az els?t rögtön újraindítás után vehetjük észre, a Windows az alaptelepítésnél használt konfigurációs lapot jeleníti meg, ahol lehet?ségünk van az automatikus frissítések beállítására.


[ Kép ]


Akik újdonságokban b?velked? rendszert vártak, csalódniuk kell, az SP3 valóban csak a legszükségesebb frissítéseket tartalmazza, nyoma sincs az Internet Explorer 7-nek, Windows Media Player 11-nek, vagy akár új DirectX verziónak. Látszólag minden a régi.


[ Kép ]     [ Kép ]


De csak látszólag, mert a rendszerünk ezzel teljesen naprakész lett - még ha az új verziójú kiegészít?k nem is kerültek telepítésre. Lássuk tehát, mit talál a Windows Update. Nos, ahogy elindítjuk az Internet Explorer-t, szembesülhetünk az SP3 els? hibájával, mely a végleges változatban már remélhet?leg megsz?nik: a böngész? meglehet?sen hajlamos a fagyásra.


[ Kép ]


A probléma csak a 6-os verzióval jelentkezik, ha rögtön az SP3 után telepítjük az Internet Explorer 7-et, nem tapasztalhatunk fagyást. Tesztgépünkön egy szimpla újraindítás megoldotta a dolgot, de ett?l függetlenül els? dolgunk volt a 7-es verzió telepítése - mely egyébként is er?sen ajánlott.

Miután a rendszert kötelez? jelleggel újraérvényesítettük - ez a rész két kattintással rendben lezajlott - végre eljutottunk a Windows Update oldalig, mely az alábbi képpel bizonyította, hogy valóban friss a rendszerünk:


[ Kép ]


Lássuk az újdonságokat, mert ha nincs is sok bel?lük, de néhány azért akad. Telepítésre került a Windows hálózati diagnosztika, mely az Internet Explorer-b?l érhet? el közvetlenül és a leggyakoribb hálózat-konfigurációs problémák felderítésében segédkezik. Az eszköz helyes m?ködéséhez a t?zfalban alapértelmezésként egy kivétel-szabály is létrejön.


[ Kép ]     [ Kép ]


Szinén új programként üdvözölhetjük a távoli asztali kapcsolat ügyfélprogram (Remote Desktop Client) 6-os verzióját, mely számos újdonsága mellett képessé teszi rendszerünket a meger?sített biztonsággal rendelkez? Windows Vista munkamenetekhez történ? csatlakozásra.


[ Kép ]



Teljesítmény, stabilitás, kompatibilitás

A fent említett területeken nem találtunk említésre méltó dolgot - a Windows ugyan nem lett 320%-kal gyorsabb, a meglév? programjaink viszont továbbra is gond nélkül futottak, és - az Internet Explorer kezdeti köhögését leszámítva - a rendszer sem rakoncátlankodott. Ett?l függetlenül érdemes megfontolni a csomag telepítését, az SP3 ugyanis még mindig fejlesztési fázisban van, így lehetnek benne olyan rejtett hibák, melyek ezidáig nem bukkantak fel, de egy rossz pillanatban akár adatvesztéshez is vezethetnek. A Windows XP Service Pack 3 tehát egyel?re kizárólag tesztelési célokból ajánlott telepítésre, a produktív munkához használt és fontos adatokat tároló számítógépeinket egyel?re ne bolygassuk.


Integrálhatóság

A Microsoft által korábban kiadott leírás alapján a Service Pack 3-ban bevezetésre kerül a Vistából már jól ismert termékkulcs nélküli telepítési lehet?ség. Bár a csomag korábbi leírásunk alapján szintén néhány perc alatt integrálható a Windows XP telepít?készletébe (bármelyik korábbi Service Pack-kel frissített verzióba is), az így megspékelt telepít? semmilyen mennyiségi vagy OEM licenc-kulcsot nem fogadott el, így ez a m?velet egyel?re értelmetlennek t?nik. (Mindez egyébként azt is mutathatja, hogy a Vista SP1-t?l eltér?en ez a változat még nem azonos a majdani végleges kiadással.)


Megjelenés

A Service Pack 3 végleges változata a Microsoft hivatalos bejelentései alapján 2008. els? félévében várható - ez meglehet?sen tág fogalom, így ha saccolnunk kéne, valahol nyár környékét jelölnénk meg megjelenési id?pontnak. A magyar (és a többi lokalizált) verzió a végleges, RTM változat után néhány héttel jelenhet meg.


A Windows XP Service Pack 3 Release Candidate 2 letöltése

Heged?s János

2008-06-27 08:13
Lehet hogyjó de szeretnék találni rajta egy hangkártyatelepít? programot.Van kártya a gépbenn de nincs hozá programom.Miatehed?m ienkór?

2008-05-13 19:44
Mert megjelent a végleges. :-)
Egy kérdés: A Windows Download Centerr?l miért szedték le?
Valakinek megvan ez a kb888111xpsp3? Amit találtam, az nem megy fel.
Egy kérdés,ha jelenleg internet explorer 7 van,és telepitem a sp3-at,utána visszaáll internet explorer 6 és megint kell telepitsem a 7-est? Vagy megmarad a 7-es ?
"Ha sz?z Windowsra röktön felrakom a SP3 at akkor a Realtek hangkártya nem fog m?ködni mivel nincs benne a kb888111"
Sajnos valóban ?rület, hogy ezt a problémát azóta sem oldották meg (legalábbis az illetékesek nem)
Az interneten (Google) viszont kering egy kb888111xpsp3, ami megoldja a problémát, ugyanis felmegy SP3-al együtt/után is !!!
Kár. De ezért nem fogom megvenni az angol xpt hogy ez müködjön. Csak hogy leteszteljem én is azért akarom kiprobálni.

2008-03-27 21:36
Magyar XP-re nem is tudod feltelepíteni. Gyorsulni szerintem nem fog, azt csak a sok szagért? magyarázza bele, legalábbis én nem vettem észre semmi különöset.
Sziasztok !



Ha letöltöm ezt a sp3 -mat magyar sp2 xpre akkor angol lesz vagy marad magyar ? Ez a kérdés mert KB.... Ez frissitésnek tünik . A játékok és programok ugyan olyan tejesitményel fognak müködni vagy ezen az sp3mon van -e valami olyan dolog ami gyorsitja a cuccokat ? Én tul. képpen csak CS 1.6-al játszom és programokat használok meg zenét halgatok.
Nekem van két negatív tapasztalatom.
1. A billenty?zetem driverje furcsa módon a kiválasztott angol vagy magyar hejett csak spanyol vagy valamilyen hasonló nyelven akar csak települni. SP2 vel még ez nem fordult el?. Pedig már töbször telepítettem el?tte SP2 re.
2. Ha sz?z Windowsra röktön felrakom a SP3 at akkor a Realtek hangkártya nem fog m?ködni mivel nincs benne a kb888111 update és nem is engedi telepíteni mivel az csak SP1 SP2re való. Vagyis SP2 + kb888111xpsp2 + SP3+Realtek Driver, vagy SP2 + kb888111xpsp2 + Realtek driver + SP3 a megoldás.
Ezekszerint érdemes integrálni, cserélje inkább még telepítés el?tt a rendszert:)

Amúgy az RC2 az 3311-es build, nem 3300. Sajna nekem is csak 3300 van még (integrálva), és elég masszívan jön az IE6 bug. (egyéb nem volt eddig)
Király! VAn benne DX, csak nem a 10-es, hanem a 2007-Novemberi változat 9.0c, az is ömlesztett verzióban (DX 10-es DLL 4 darab van, de valszeg csak a forditóprogram).
A telepít? rendszer kb 80MB-hoz nem nyúl hozzá, de tényleg lecseréli az egész rendszert :)))

2008-02-29 11:07
Felhasználó :): köszi a segítséget!
majd egy adandó alkalommal kipróbálom.
jelenleg minden ok, megy a maga útján!
mégeccer kösz!
a legjobbakat: donatvs

Felhasználó :)

2008-02-28 16:25
A frissítés hatásos.

Felhasználó :)

2008-02-24 23:19
donatvs leírása alapján nyomoztam. Egy érdekességre találtam. Habár a Microsoft egy Realtek program el nem indulásához köti a problémát, de úgy néz ki ez a szabadon választható frissítés nem csak a hangkártya programjával függ össze. Jelenleg kipróbálni nem tudom, de a héten megpróbálom olyan gépen tesztelni, ahol küzdenek a problémával (igaz azóta igyekeztek különféle trükkökkel, vagy egyszer?en a régi telepít?s program cseréjével orvosolni a gondot). No a lehetséges megoldás a problémára a következ?:

http://www.microsoft.com/downloads/details.aspx?displaylang=hu&FamilyID=74ad4188-3131-429c-8fcb-f7b3b0fd3d86

Felhasználó :)

2008-02-24 22:29
moonman, donatvs: Egész véletlenül nem 16 bites Install Shield telepít?vel készített programokról van szó? Ugyanis ezekr?l hallottam, már. Az sp2 telepítése után, vagy sp2-vel integrált telepítést követ?en a régi 16 bites telepít?k egyes gépeken nem m?ködnek. Az érdekesség az egészben, hogy vannak gépek, amelyeken nincs probléma és vannak, olyanok, amelyeknél a telepít? elindul a folyamatok közt, de sosem jelenik meg. Bizonyos id? múlva a Windows 16 bites alrendszerének instabilitása miatt leáll a folyamat, mondja egy hibaüzenet hasonló szöveggel. sp2 el?tt semmi ilyen probléma nem volt, valamint, hallottam, hogy olyan gépeken, amelyeken el?fordult ez a hiba xp alatt azokon vista alatt híre hamva sincs ennek és m?ködnek ezek az ódon 16 bites telepít?k és programok. Ez egy érdekes probléma és el?fordul annak ellenére, hogy a gépek mindegyike rendszeresen frissült (tehát egy kés?bb kiadott javítás elmaradása elvileg nem lehet a probléma okozója) Nos erre a problémára én is várnám az ötleteket.

2008-02-24 20:08
még itten írtam ezt a kérdést:
http://winportal.net/?id=1198

történetesen a 925902-es javítással kapcsolatos, ami gondolom szintén integrálva lesz a SP3-ban, de
miután szépen frissítettem az XP-t annak rendje s módja szerint, ill. beinstalláltam a számomra szükséges és fontos programokat, egyszeriben
a fenti javítás elkezdett galibázni, vagyis
pl. nem indult a számológép, vagy vmilyen progi telepít?je sem.
tehát annyit kérdeznék, hogy ha majd egyszer felrakom az SP3-mat, akkor tovább fog galibázni az a progjamaim (amiket továbbra is szeretnék használni) telepítése után? (úgy sejtem:igen)
-egyébként ha kivettem a fenti javítást, minden ment a régi kerékvágásban tovább.
ja, és lehet hogy az általam telepített vmelyik progi konfliktusba került a javítással, de amint mondtam, nem d?lt össze a gépem, ill. nem szoktam lefagyasztani.
el?re kösz a segítséget,

röviden ennyi a saját idézetem...
"távoli asztali kapcsolat ügyfélprogram 6-os verzió"

Úúú, végre! :-)

2008-02-24 04:52
Mi a kérdés? Nem találom.

2008-02-23 19:03
bocs, de a végleges verzió kiadása után is lehet "egy rossz pillanat ami akár adatvesztéshez vezet", nem?
elvégre a végleges is csak egy verzió, nem "A verzió" ?
nem okvetetlenkedek, csak már nagyon várom én is, meg még azt a "néhány hetet" is, ami kb. egy hónap lesz, gondolom...
az SP3-mal kapcsolatos régebbi kérdésemre továbbra is várom a választ, köszönöm.

NYFTech Nyuszika

2008-02-23 12:41
Semmi baj, csak módosítom az explorer.exe-t a Resource Hackerrel, és máris kisbet?s :)

2008-02-23 10:13
Angolban kisbet?s, magyarban nagy, ennyi.

NYFTech Nyuszika

2008-02-23 09:48
Nem ide való, de segítene valaki? A Windows XP bevezet?ben kisbet?s "start" van, pedig ott is magyar az XP. Nálam nagybet?s "Start" van. Hogy lehetne ezt megváltoztatni (nem ideiglenesen, mint a StartBtn Renamer!)?

2008-02-23 06:46
Tamás: "...az alaptelepítésnél használt konfigurációs lapot jeleníti meg..."

Nem értem, és ha ezer éves? Eddig nem volt benne, most benne van.

2008-02-22 23:35
"A kevés változás közül az els?t rögtön újraindítás után vehetjük észre, a Windows az alaptelepítésnél használt konfigurációs lapot jeleníti meg, ahol lehet?ségünk van az automatikus frissítések beállítására." Amúgy ha jól emlékszem, akkor az sp2 telepítésénél is ez volt, tehát ez nem újdonság. Meg ez a "Windows hálózati diagnosztika" csomag már ezer éves, mert már 1-2 éve már le lehet tölteni.

Oldalak közti navigálás